Szines Irások

Karácsonyi Klára

Karácsonyi Klára

ALMIRA HERCEGNŐ TÖRTÉNETE

2016. március 07. - Karácsonyi Klári

 

 JUTALOM!   Ez a  mese nagyon is a mai időkben történt, játszódott.  Aki megfejti, leírja és átrakja a mába mi is történt valójában Almirával, rájön mik voltak igazából a valós tények és mi  is az igazi történet? JUTALMAT KAP! 

Várom leveleiket!

11235382_792645820842648_968308086688793914_n.jpg
Hol volt, hol nem volt, az Illúziók tengerén innen, de a Valóság hegyén túl, élt egyszer egy kislány a GÖRÖNGYÖS rekettyés szélén. A rekettyés (NEM) LEHET ország legnagyobb rekettyése volt. A kislány szüleivel és testvérével egy komfortos kocka viskóban lakott, sok más rekettyelakóhoz hasonlóan. Első ránézésre a kislányt sokan inkább fiúnak nézték - talán vékony alkata és rövidre vágott fénylő szöszi haja miatt. Pedig szép arcából gyönyörű smaragdzöld színű szempár figyelte kíváncsian a világot. A kislány szívét egy margaréta virág ölelte körül, melynek 12 szirma volt. A szirmoknak nevük is volt: ÖRÖM, BÉKESSÉG, SZERETET, JÓKEDV, REMÉNYSÉG, NYUGALOM, CSALÓDOTTSÁG, SZOMORÚSÁG, FÁJDALOM, DÜH, ÜRESSÉG. Egy szirom azonban hiányzott a virágról. A TELJESSÉG szirma helyén nem volt semmi…a kislány szíve itt védtelenné és sebezhetővé vált. Az első fájó, - soha szűnni nem akaró - sebet szülei gömbölyödő talpai okozták…
Az ország szokásához híven a kislány egy szép napon elindult szerencsét próbálni. Szíve a rekettyés híres bábszínháza felé húzta. Rendező leszek, vagy szerkesztő! – súgta a kislány megérzése, de a hírneves színházba NEM LEHETett, csak úgy egyszerűen besétálni. A nagyhatalmú színigazgatóhoz, csak közbenjárás útján lehetett bejutni. A kislány arra gondolt, édesapja talán segíthetne ebben, mert neki jó összeköttetései voltak a rekettyés világában. Édesapja segített is, de mindez nem volt elég, mert Fekete Szellem épp akkor ragadta el azt a bábjátékost, aki a kislányt bejuttathatta volna a színházba. Emiatt nagyon elszomorodott a kislány, mert már úgy beleélte és elképzelt magát ebben a csodálatos mesevilágban. Ha NEM LEHET, hát nem lehet! – vette tudomásul a kislány és egy új terve bontakozott ki előtte. Igaz ez korántsem volt olyan vonzó, mint a korábbi, de legalább sok dióm lesz. Legalábbis ezt hallotta a Kor Szellemétől. Így hát elszegődött a rekettyés egyik legpatinásabb helyén fekvő fogadójába varázsitalokat töltögetni. Jól érezte magát itt a kislány, már épp kezdte elfeledni a bábszínház miatt érzett bánatát, mikor a fogadó nagyhatalmú ura úgy döntött, nincs szüksége tovább a kislányra, bármennyire is jól végezte a dolgát. A kislány szomorú szívvel továbbállt. Ezután újabb és újabb fogadók követték egymást, mert a fogadók világában valahogy NEM LEHETett sokáig egy helyen maradni. Halvány rózsaszínű horgolt ruhácskájában és csinos fatalpú szandáljában olyan volt, mint egy falat málna ízű vattacukor. Nem csoda hát, hogy a kis-, és olykor a nagyfiúk is szívesen keresték a kislány társaságát. A kislány szívéig azonban csak kevesen jutottak el, többségüket leginkább unta. Az idő telt múlt a kis-, nagyfiúk jöttek-mentek és a dió se gyűlt úgy, ahogy azt a kislány korábban remélte. Szülei talpa pedig csak tovább gömbölyödött…S jaj, a kislányé is elkezdett gömbölyödni.
A kisfiúk közül az egyik – akit a kislány kivételesen megkedvelt – varázsporral kereskedett. Egy alkalommal szívességet kért ez a fiú a kislánytól, s a kislány pedig, hogy a fiú vonzalmát megtarthassa, engedett a kérésnek: átvette tőle a varázsport, megőrzésre. Ez a tette azonban végzetes következményekkel járt rá nézve, mivel Nem Lehet országban TILOS varázsport tartani, vagy azzal kereskedni. Még aznap, lecsaptak rá Nem Lehet ország fekete hollói és bezárták a Szürke Toronyba. 
A kislány először nagyon megijedt. Ezt biztosan nem fogom túlélni! –suhant át rajta a gondolat, de később, mikor az első döbbenetéből kezdett felocsúdni, észrevette, hogy a Torony belülről nem is szürke, hanem barna. Majd a barna mellett fokozatosan a szivárvány összes színe megjelent. 
A szivárvány a Szürke Torony hercegéből fakadt. A herceg és a kislány első pillantásra egymásba szerettek, annak ellenére, hogy a Szürke Toronyban NEM LEHETett, sőt, TILOS volt ilyet érezni. 
A herceg a jelenlétével, a szerelmével, a féltő, óvó gondoskodásával megkönnyítette a kislány számára a Szürke Torony-béli lét elviselését és ígéretet tett arra, hogy együtt élik le az életüket. A kislány nagyon megszerette a herceget, a lelke legmélyéről szerette Őt, hitt neki és bízott benne. Alig várta, hogy kiszabadulhasson a Szürke Toronyból és boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Végre megtaláltam azt, akinél a hiányzó margaréta szirmom van! – ujjongott örömében a kislány. Mikor szabadon engedték hazament a szüleihez a kis kocka viskóba és várta türelmesen a hercegét. A herceg egy darabig ment is hűségesen, de aztán valahogy egyre kevésbé akaródzott neki találkozni a kislánnyal. A kislány okos volt és jól látta, hogy a herceg nem fogja otthagyni a Szürke Tornyot. Túl magas szobában lakott ott és még magasabbra vágyott. A hercegnek választania kellett a kislány és a Szürke Torony között. Minden szép ígérete ellenére a herceg a Toronyhoz ragaszkodott, már-már összenőtt vele. A kislány pedig hagyta, hadd menjen. Elengedte őt, de abban a pillanatban a szívéről az öröm és a jókedv szirmai lehullottak, a csalódottság, a fájdalom és a szomorúság szirmai pedig betakarták az összes többit. Korábban is történ már ilyen a kislány szívével, mert a herceget megelőzően 3 kisfiút is megszeretett a lelke legmélyéről, bár őket is hiába, mert igazi viszonzásra egyiküknél sem talált. Talán épp ezért érintette a herceg „árulása” még fájdalmasabban a kislányt. Neki se kellek úgy igazán! - és még sokáig siratta a herceget és önmagát. A gyötrődés közepette eszébe jutott a kislánynak, hogy még a Szürke Toronyban hallotta hírét egy Varázslónak, aki állítólag képes a szívek virágszirmait átváltoztatni.
Megkeresem ezt a Varázslót, ő biztosan tud nekem segíteni! Talán azt is tudja, hol találom meg végre a hiányzó szirmomat! – morfondírozott magában a kislány. Elindult hát, szomorúan, csalódottan, a nagyszülei vidéki rekettyése felé, ahol csodaszép nyarakat töltött. Szívesen időzött a Zafír folyó partján, mert ott gyakran találkozott JÓ ÉLNI tündérrel is. Most is a folyó felé tartott. A partra érve a tündért ugyan nem látta sehol, de miután úszott egyet a folyóban elkezdte szólintgatni a Varázslót:
Haaaaahóóóóóó Varázslóóóóó! Hallasz engeeeeem?– kiáltotta. Néma csönd.
Haaaaahóóóóóó Varázslóóóóó! Hallasz engeeeeem? – próbálkozott még párszor a kislány, de válasz nem érkezett. A kislány ekkor újra megszólalt, de már nem kiáltott inkább csak olyan nyöszörgésfélt hallatott.
MINDENSÉG ura! Varázsló! Ha hallasz engem, kérlek, segíts, mert nem tudok tovább így élni!
A csöndet a folyó csobogásán, a falevelek zizegésen és a madarak csivitelésén kívül ezúttal se törte meg semmi, válasz nem érkezett. A kislány a vándorlástól és a kiabálástól kimerülten elaludt. Reggel, mikor felébredt furcsán érezte magát: a talpa kiegyenesedett, a szívét pedig a reménység szirma töltötte be lüktető élénkbíbor színnel. A kislány rögtön tudta, hogy ez csak a Varázsló műve lehetett. Nem tudta, hogyan csinálta, de csak ő lehetett és kimondhatatlan hálát érzett iránta. Hazament a szüleihez és örömmel újságolta el nekik mit tett vele a varázsló, de ők egyáltalán nem lelkesedtek fel a hallottakon. Pedig a változás látványos és maradandó volt. A kislány nem keseredett el, hiszen a REMÉNYSÉG szirma volt a szívén a legnagyobb. Megkereste azokat, akiknek már segített a Varázsló, és akiktől sok egyéb mást is megtudott erről, a különleges személyről, a MINDENSÉG uráról – ahogy ők hívták. Szerintük a Varázsló LEHET ország királya, aki mindent tud és akinek minden lehetséges. Ő maga mondta: „Én vagyok az ÚR, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?” és azt is: Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába…„ 
A kislány hitt nekik. Kitartóan kérte hát a Varázslót, hogy egyenesítené ki a szülei talpát is, ahogyan vele tette. Igyekezett mindent megtudni a Varázslóról, amit csak lehetett, rendszeresen együtt volt a híveivel, és folyamatosan reménykedett abban, hogy a Varázsló segítségével az életében végre minden LEHET, ami addig NEM LEHETett. Igyekezett „jó” kislánynak lenni és minden olyat kerülni, amivel a Varázslót megbánthatná. Időközben megismerkedett Jásunnal, akiben a kislány a Varázsló arcvonásait vélte felfedezni. Kedves, vidám, szelíd, kisfiú – igen megszerette s feleségül ment hozzá. Mindketten hitték, hogy életüket a Varázsló fonta össze, a szeretet kötelével. A rekettyés széléről elköltöztek CITROMFA ligetbe, egy félig kész házikóba. Sebaj, majd olyanra alakítjuk, amilyenre mi szeretnék! – biztatta Jásun a kislányt. JÁsun azonban hamarosan és váratlanul megbetegedett, majdnem elragadta őt is a Fekete Szellem. A Varázsló nem engedte át Jásunt a Fekete Szellemnek, de hogy ez a kislány közbenjárására történt-e, vagy sem, ki tudja? Jásun életben maradt, de soha többé nem lett egészséges. A köztük lévő kötés pedig gumikötéllé változott. A gumikötél nagy szabadságot adott mindkettejüknek, de sokszor, teljesen kiszámíthatatlanul össze is rántotta őket, ami mindig kínzó fájdalommal járt. A kislánynak többször is megfordult a fejében, hogy elvágja ezt a kötelet… de aztán maga se tudja miért, nem tette meg.
Egyre csak a NEM LEHET! NEM LEHET! NEM LEHET! zakatolt a kislány fejében. Miért nem egyenesedhetett ki a szüleim talpa? Miért nem lehettem a hercegé? Miért nem születhetett meg a kisbabám a hercegtől? Miért nem lehettem rendező a bábszínházban? Miért nem gyógyulhatott meg teljesen Jásun, a férjem? Miért nem lehetett akkor legalább tőle, kisbabám? Miért nem lehetett szép házikónk? Sorolta egyfolytában a kérdéseit a Varázslónak, de az nem felelt. S talán még meg is békélt volna ezzel a néma hallgatással a kislány, ha nem látja, hogy másoknak – akár a Varázsló híve, akár nem – sok minden lehet, ami neki nem. Nekem miért NEM LEHET az, amit igazán szerettem volna? 
S ha nem lehet, akkor miért hitegettél azzal, hogy nálad, veled, minden lehet? – tette fel az utolsó kérdését a kislány a Varázslónak, de erre is csak csönd felelt. Mikor lecsillapodott, - rosszat sejtve -elrohant az országhatár szélére és megnézte az országot jelző táblát, amin a LEHET ORSZÁG felírat állt. Nézte, nézegette, s egyszer csak ahogy jobban megnézte a táblát a kislány észrevette, hogy valaki átragasztotta azt. Vadul elkezdte kaparni a feliratot s pár órás megfeszített kaparás után előtte áll a valóságos felirat: NEM LEHET ORSZÁG. A kislány csak állt némán, dermedten, majd ájultan a földre rogyott. Szívét a csalódottság, a fájdalom és az üresség szirmai szorították össze.
Mikor magához tért, JÓ ÉLNI tündér jóságos arcát pillantotta meg. A tündér az ölébe fektette a kislány fejét, és gyengéden cirógatta a haját.
Hát te, hogy kerültél ide? – kérdezte a kislány
Láttam, hogy bajban vagy és azonnal idesiettem. – válaszolta a tündér.
És eddig hol voltál? – folytatta a kérdezősködést a csöpp lány. Legutóbb nem láttalak a folyóparton!
Mindig is veled voltam!
Hol? – csodálkozott a kislány.
Ott benn, a szíved közepében! Én vagyok a margaréta virágod közepe. Belőlem nőnek ki a szirmok.
Nahát! – ámuldozott a kislány. Akkor te biztosan tudod, hol találom meg a hiányzó szirmomat, és hogy növeszthetném meg újra az öröm, a szeretet a jókedv, a reménység, a békesség és a nyugalom szirmokat. Nézd meg már majdnem teljesen elszáradtak!
Igen, tudom.
Jaj de jó! – ujjongott a kislány. Talpra ugrott a tündért is felhúzta a földről, és táncra perdültek. Majd a tánctól bódultan újra a földre rogytak, a tündér pedig a távolba mutatott és azt kérdezte a kislánytól: - Látod amott azt a nagy tengert?
Igen. – felelte a kislány.
Ahhoz, hogy a margarétád szirmai újból megnőjenek és a hiányzó szirom is a helyére kerüljön át kell úsznod a tengeren! Figyelj, hogy egyenletes tempóban haladj! Ha elfáradsz, feküdj csak rá a vízre, fenn fog tartani! Sokszor leszel szomjas, de vigyázz, hogy ne igyál a vízből, mert le fog húzni, s ha túl sokat iszol, el is merülhetsz. Míg a tengerhez érsz, az út mentén találsz pipacsokat, szedj belőlük annyit, amennyit csak tudsz. Vidd magaddal a tengerre, és mikor megéhezel, kapj be egyet! De mindig csak egyet, hogy egész végig elég legyen!
A kislány nagyon figyelt, hogy semmit el ne felejtsen abból, amit a tündér mondott. Majd elismételte mindazt, amit hallott, a tündér pedig megdicsérte.
Mondd tündér! Mennyi ideig fog tartani az út? – kérdezte a kislány.
Azt sajnos nem tudom megmondani. Tőled függ. Hogy milyen tempóban úszol, hányszor állsz meg pihenni, esetleg merülsz el. Ha útközben mégis úgy éreznéd, hogy végképp nem bírod tovább, vagy annyira alámerülsz, hogy nem bírsz feljönni, hívd SZOMI-t a delfint. Ő nekem szolgál, és nagyon szeret téged. A tenger túlpartján kezdődik LEHET ORSZÁG. Ott találkozunk!
Nem mehetnék inkább veled?
NEM LEHET. Tudod, még mindig NEM LEHET ország földjén állunk. De ígérem neked ez az utolsó NEM LEHET, amit hallottál. Amit keresel, LEHET ország Varázslójánál van.
Jaj ne gyere már te is ezzel Tündér! Torkig vagyok a Varázslóval! Évekig rágtam a fülét, de nála se lehet semmit, amit igazán szeretnék! Nézd meg a szirmaimmal is mit művelt! – csattant fel a kislány.
Nem ugyanarról a Varázslóról beszélünk, majd meglátod! Bízol bennem?
Igen!
Akkor most indulj, és ne félj! Jó úszó vagy, képes leszel átszelni a tengert! Csak bátran! –biztatta a tündér a kislányt, ő pedig elindult. Útközben jó sok pipacsot szedett, majd a tengerpartra érve összefonta és a feje tetejére kötötte őket. Ruhácskáját és szandálját ledobta magáról, hogy ezzel is megkönnyítse az úszást. Besétált a vízbe. Érezte, hogy ez a víz sűrűbb, mit a Zafír folyó vize volt és a felszíne is különös, gyöngyházfényben csillogott. A kislány ennek ellenére szépnek látta. Kíváncsian beledugta az ujját a vízbe, majd pár cseppet a szájához emelt. A víz sós volt. Hát nem lesz egyszerű átúszni! – gondolta és belevetette magát a vízbe. Lassan, egyenletes tempóban úszott. Időközönként ráfeküdt a vízre hogy pihenjen és általában ilyenkor evett a pipacsból is. Egy ideig egész jól bírta az úszást a kislány, de minél beljebb haladt a tengeren, annál inkább úgy érezte, hogy egy helyben úszkál. Már a tenger közepe felé járhatott, mikor egymás után sűrű viharokba került. A szél felkorbácsolta a vizet és óriási hullámokat támasztott. Alig telt el 1-2 nap úgy, hogy ne lett volna vihar. A kislány ereje fogyni kezdett. Egyre gyakrabban kortyolt a vízből, - hol a vihar miatt, hol szándékosan, a szomjúság miatt – így egyre sűrűbben merült a víz alá. Az egyik vihar során annyira lemerült, hogy már képtelen volt saját erejéből feljönni. Ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott a tündér: Hívd SZOMI-t! Kétségbeesetten kezdett el kiabálni a víz alatt: SZOMI! SZOMI! SZOMI! 
A harmadik kiáltás szinte még el se hangzott és a kislány szédítő sebességgel repült újra a víz felszínére. Maga mellett megpillantotta a kacagó delfint.
Köszönöm SZOMI! – mondta a kislány kicsit még öklendezve a sok víztől, amit lenyelt. Ha te nem jössz, biztos elsüllyedek!
Ugyan, nincs mit! Nekem volt örömömre, hogy kihúzhattalak – válaszolta gurgulázva a delfin.
Itt maradnál velem SZOMI?
Ha szeretnéd?
Igen, szeretném. Félek, hogy elmerülök, és soha nem érek át LEHET ORSZÁGba.
Tudod mit! Kapaszkodj belém, és innen már együtt úszunk! – ajánlotta fel a delfin.
Jaj de jó! – könnyebbült meg a kislány. Igazán hálás vagyok neked! Majd vidáman tovasiklottak a vízen egészen a szárazföldig. A parton már várta őket Jó ÉLNI Tündér. Megölelte a kislányt és egy nagy puszit nyomott a feje búbjára. Büszke vagyok rád! – mondta a tündér a kislánynak. Én is én is! – csatlakozott a tündérhez SZOMI.
Nézz vissza! Mit látsz? – szólt a kislányhoz JÓ ÉLNI tündér.
A kislány visszanézett a tengerre, s elképedt. Ekkor látta meg, hogy a saját könnyeit úszta át.
Elbúcsúztak a delfintől és kézen fogva elindultak, hogy megkeressék, LEHET ország Varázslóját. 
A kislányt ALMÍRÁNAK hívták.

Almira történetét egy  tehetséges, írással foglalkozó barátnőmtől kaptam!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr838452796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása