Szines Irások

Karácsonyi Klára

Karácsonyi Klára

VÁRLAK NÁLAM VENDÉGSÉGBE! Ételajánlatok a hétvégére! 1.rész

2016. április 08. - Karácsonyi Klári

100_8308_2.jpg
KÉRLEK FOGLALJ HELYET és láthatod mit  szeretnél esetleg enni!

 Sóban sült csirke, tejfölös sült burgonyával, lila hagymás paradicsom salátával.

Az egészben hagyott csirkét jól megmosom és a tepsibe bele öntünk 1 kg konyhasót. A csirkébe a belsejébe beleteszek sok zúzott fokhagymát, piros aranyat, őrölt borst, őrölt köményt és egy egészben hagyott, de megpucolt hagymát, 200 fokon  be a sütőbe és 40 percig kb. az egyik oldalán és 40 percig kb. a másik oldalán sütöm. Látszik mikor már szépen megsült, semmi zsír nélkül. Akkor kiveszem és fokhagymás, paprikás étolajjal megkenem és még 10 percre vissza teszem. Remek ropogós bőre lesz. A csirkével együtt beleteszek a sóra egész krumplikat és azt majd ketté vágom a végén és tejföllel tálalom.  A saláta nagyon egyszerű.Lila hagymát pucolok, karikára vágom és sót, ecetet és egy kiskanál cukrot teszek bele, ízlés szerint. Összekeverem és a felaprított paradicsomot bele egy kis vizet hozzá és egy tálban legalább 3 órát hagyom állni.

100_8077.jpg

 Itt még sütés előtt látható. Nagy volt ez a csirke, ezért bevagdostam a mellét, hogy biztosan jól átsüljön!

100_8090.jpgKész van a "pipi".

12924463_125644247833711_692533092942235258_n.jpg

És itt van a paradicsom saláta is.100_8175.jpg

 Van esetleg gombapörkölt nokedlivel /galuskával/

1 kg gombát én megpucolom, megmosom és szeletelem vékonyra. Sok hagyma 3 db-ot csak karikára beleteszem a lábosba és egy kis olajon megdinsztelem, majd 1és fél púpos evőkanál őrölt pirospaprikát bele /kizárólag termelőtől/ és rögtön a szeletelt gombákat jól megforgatom és egy 2-3- percig keverem csak úgy víz nélkül, majd egy fél bögre vizet hozzá. Több nem kell mert a gomba sok levet ereszt. Bors, kömény, zöld paprika, mint egy átlagod pörköltbe. Só vagy bio ételízesítő. Fedő alatt közepes lángon kb. fél óra, megfő a hagyma és a gomba is.  Nokedli egy tálba teszek egy tojást és 2 dl langyos vizet és egy sót. Beleteszek annyi lisztet (ki mit használ), hogy egy közepes, de azért még lágy tésztát kapjak. Egy fazékba ha forr a víz sót és fél deci olajat öntök, galuska szaggatóval  bele szaggatóm és megkeverem kb 3-4 perc alatt megfőtt. Szűrőkanál és hideg vízzel gyorsan leöntöm és olvasztott vajas lábosba szedem, összekeverem a vajjal.

 100_8185.jpg

LEVESNEK MOST CSAK EGY GYÜMÖLCSLEVEST CSINÁLTAM!

Egy kisebb fazékba beleöntök egy üveg meggybefőttet, a levével együtt és késhegynyi őrölt fahéjat bele, valamint 4-5 szem szegfűszeget és egy kis cukrot. Rögtön egy tejföllel /min. 24% / habarást készítek egy csapot kávéskanál liszttel egy bögrében és a forró léből mindig egy kicsit kimerek a bögrébe, összekeverem és így tovább amíg a tejföl langyos nem lesz. Különben összekaphatja és "túrós" lesz a leves! Akkor lassan beleöntöm az egészet a lábosba és jól megkeverem, egyet felforr és azonnal leveszem. Ha van otthon bármilyen idény gyümölcs, akkor azt már előre apróbb darabokra vágom és ilyenkor teszem csak bele a forró levesbe. Aki akarja tejszínhabbal is lehet tálalni!

100_8208.jpg

Zöldbabos egytálétel!

Egy kisebb doboz mirelit zöldbabot  /mindig fagyott állapotban kell megkezdeni a főzést!/  bele teszek  5 dkg vajjal és 1 dl vízzel, egy lábosba, borst, sót  /só helyett én bio ételízesítőt használok/ és rögtön vékonyra vágott főtt, füstölt sonka félét kisebb darabokban. Közepes lángon fedővel főzőm. Mire kiolvad a zöldbab egy nagyon finom íz kavalkád alakul ki. Csak addig főzőm, míg a zöldbab megfőtt és utána lehet tálalni még virslivel is  /ki, mit szeret /.

 100_8111.jpg

Lehet virslivel és egy pár kocka burgonyával is dúsítani! Finom egytál étel!

 

100_8120.jpg

Csináltam még málnahabot, nagyon egyszerűen!

Egy kis doboz mirelit málnát  hagyni felolvadni, majd 2 dl tejszínbe tettem egy csapot evőkanál porcukrot és az egészet jó kemény habbá felvertem. Mikor kész a tejszínhabra egyszerűen beleöntöm a felolvadt málnát és összekeverem.

100_8125.jpg

Jó étvágyat kívánok!

100_8142.jpg

 

Sütöttem még egy nagyon könnyű, finom túrós pogácsát.

Fél kg liszt, fél kiló túró, fél kg puha vaj, 2 tojás csak a sárgája, egy púpos kiskanál só, és kb.3 dkg élesztő. Nem kell felfuttatni az élesztőt, hanem az egészet egy nagy tálban jól összegyúrni. Miután az egészet jól összegyúrtam kézzel vagy géppel, akkor az egész masszát egy óra hosszára betettem a hűtőbe letakarva. Elég ragacsos , de még hidegen lehet vele jól dolgozni. Kivettem a hűtőből egy óra hossza után azonnal nagyon lisztezett gyúrótáblán kinyújtom vékonyra és az egészet megkenem egy felvert tojással, majd félbehajtom, azt is megkenem a maradék tojással és újból félbe hajtom, majd az egészet újra kinyújtom  másfél cm magasra és pogácsákat szagattok belőle. Kivajazott tepsibe teszem őket és még fél órát hagyom kelni. A tetejét megkenem tojással és pici sajtot teszek rájuk. Nagyon finom, könnyű pogácsa lesz belőle!

 

100_8163.jpg

Amelyiket kívánod,  váljék egészségedre!

Jövő héten újból jelentkezem!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr318576532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása