Szines Irások

Karácsonyi Klára

Karácsonyi Klára

FINOMSÁGOK KONYHÁJA, AJÁNLATOK MIT IS FŐZZEK....? 7. BEFEJEZŐ rész

2016. július 15. - Karácsonyi Klári

100_9092_1_ma_solat_1.jpg

                        EZEN A HÉTEN KARÁCSONYT JÁTSZOTTUNK!

haziko-1-1.jpg

                        Jogos a kérdés, miért játszottunk karácsonyt, júliusban?

Egy nagy áldás, öröm és szerencse ért minket! Úgy éreztük, hogy karácsony van és egy nagy ajándékot kaptunk.  Elvégre hol van az előírva, hogy csak Szenteste lehet ilyeneket főzni?  Mi most voltunk boldogok és elkészítettem a hagyományos karácsony esti menüt!  Aki szereti és szívesen elkészíti jó étvágyat kívánok hozzá!

 

101_0063.jpg

 VÖRÖSBORLEVES:  Fél liter vörösborhoz 2 dl vizet adunk és kezdjük főzni, pici citromhéj, szegfűszeg, fahéjjal. Majd egy tálba kikeverünk egy tojás sárgáját két evőkanál cukorral, egy fél pohár tejföllel és egy csapot evőkanál liszttel.. Mikor már szépen elvan keverve csomómentesre, a forró levesből apránként teszünk bele, míg az is meleg lesz és a levesbe öntjük, rögtön haberővel jól elkeverjük óvatosan kicsi lángon nehogy összekapja a tojást, pár percig fő és kész!  Frissen tálalva, jó habos, később is jó ízű, de összeeszik a habja. Cukros megfőtt tojásfehérje habot - mind a madártejnél - lehet adni hozzá, vagy tejszínhabot.

100_9926_1.jpg

 HALÁSZLÉ: Az elmaradhatatlan halászlé, de most sokkal könnyebben csináltam, ugyanis mindig Szegedi halászlevet csináltam, amit passzírozni kell és sok munka. Most Bajai halászlevet készítettem és tényleg nagyon finom volt az is! Egy fazékba feltettem két nagy hagymát beleszeletelve, rá pirospaprikát, zöldpaprikát,majd ponty részeket és több 5-6 szelet halat is. Egy kis bors, kömény és biztonságból 6 halászlé kockát is beletördeltem. Teljes másfélórán át főztem én úgy szoktam, hogy megvárom mi felforr és utána már normális közepes lángon fő tovább.  Közben egy másik fazékban ételízesítős vízben kifőztem a tésztát, - mert a bajaiak tésztával tálalják -. Mikor megkóstoltam, remek, finom halászlé volt, és akkor bele dobtam még 4 szelet halat, 10 percre és kész, lezártam. Az alján ott maradtak a kidobni való dolgok és a tetejéről szedtem a levet. Nagyon finom volt!

100_9951_1.jpg

Ezt a pecsenyés porcelán tálat azért gondoltam bemutatni, mert még az én nagymamámé volt és 1905-ben kapta nászajándékba. Pontosan 111 éves a tál! Anyukám is mindig használta a rántott húsokat, sülteket, fasírozottat erre a tálra szedte ki. Tehát mindig volt használva, nem a szekrény mélyén lapult és mégis, érdemes megnézni, hogy annak idején 100 évvel ezelőtt milyen minőségi munkát végeztek a mesterek!  Egy karcolás nem látszik rajta, és a minta is tökéletesen ott van! Vettem én 10 évvel ezelőtt tányérokat, már látszanak benne a karcolások amit a kanállal, az evésnél csinál az ember! Olyan vékony az a fehér porcelán réteg! Sajnos azt gondolom, ma már az a trend, mindent drágán adni, nagy haszonnal és a legolcsóbb, bóvli alapanyagokból elkészíteni, hogy hamar kelljen újat venni!

100_9886.jpg

Kisültek a panírozott halacskák!

100_9907.jpg

RÁNTOTT HAL, hideg krumplisalátával: Panírozni mindenki tud. A krumplit ételízesítős vízben megfőzőm, majd egy saláta levet készítek neki ecet, cukor, bors, kömény, lila hagyma, só. Az egészet beleteszem ebbe a  lébe és hagyom kihűlni benne. Az asztalnál már a leve nélkül tálalom.

100_9829.jpg

FASÍRT, VAJBAN PÁROLT KÖRTÉVEL ÉS ZÖLDBABBAL!  Gyorsan meg van, ha kész a hagyományos módon elkészített fasírt. Egy lábosba 5 dkg vajjal és pici vízzel kettő körtét és a zöldbabot feltesszük főzni, pici ételízesítővel.  Nagyon finom ízhatása lesz a végén!

101_0048.jpg

 SAJT PUFFANCS VEGYES HIDEG SALÁTÁVAL: 30 dkg reszelt sajtot, kettő csapott evőkanál lisztet és egy tojást, sót, borst, jól összekeverek. Vizes kézzel gombócokat formázok és prézliben megforgatom. Rögtön forró, bő olajban kisütőm. Nagyon hamar kész, nem szabad, hogy megégjen! Friss salátába mindenfélét lehet beletenni, és én most fokhagymás tejföllel öntöttem le.

100_9331.jpg

MÁKOS-DIÓS KALÁCS: Receptjét már a finomságok konyhája 2. részében leírtam!

100_9810.jpg

ÜNNEPI KRÉMES: Ezt még hajlandó vagyok a legegyszerűbben megcsinálni, mert nagyon finom! Kész nyers leveles  tésztát veszek 3 lapot. Majd kivajazok egy tepsit és a nyers tészta mindkét felét vaníliás cukorral meghintem és beteszem  a sütőbe, egyenként megsütőm 180 fokon. Szépre, hogy nem ég meg, de nem is világos!  Ha kihűlt nagyon éles késsel elvágom mindet egyforma krémes nagyságú lapokra. Jó ropogósak a lapok. Tányérra teszem és nem be a hűtőbe. Nem takarom le csak így be a konyhaszekrénybe. A krémhez  egy jó minőségű vanília pudingot az előírás alapján megfőzők. Ha teljesen kihűlt annyi igazi tejszínhabot keverek hozzá , hogy egy jó krémes állagú - de nem folyós - finom krém legyen. Mikor tálalom, - hogy a finom porcukortól karamellizált lapok ne legyenek puhák, hanem ropogósak maradjanak -  akkor rakom az előre felvágott lapokra a krémet, persze a krémet mindig a hűtőben tartom. Így egy ropogós tésztájú, finom krémes kínálhatok!

100_9142.jpg

Mivel igazából mégis csak július van, az ünnepi menüt dinnyékkel zártam le.  Ki melyiket szereti!?

bild_015.jpg

Ezzel a Finomságok konyhája c. sorozat a befejező részéhez érkezett.

Minden kedves Olvasómnak kívánom, hogy történjenek olyan örömteli dolgok az életükben, hogy azt érezzék karácsony van, noha mindegy mit mutat a naptár!

 

xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxox

A bejegyzés trackback címe:

https://eletreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr478892146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása