Szines Irások

Karácsonyi Klára

Karácsonyi Klára

MIKÉNT LEHET A TRAGÉDIÁKAT TÚL ÉLNI?

2016. március 04. - Karácsonyi Klári

Bármilyen gondban van az ember,  talán az alábbi történet segít egy kicsit abban, hogy mindenkinek meg van a  "saját keresztje" és rengeteg sírással, bánattal ugyan , de a tragédiákat át kell, át lehet vészelni.

 

 

Zsuzsi  vallomása: A férjemmel együtt kitörő örömmel vártuk a kis trónörökös érkezését. Két héttel a kiírt idő előtt érkezett Jánoska, de sajnos fel sem sírt a születése után néhány perc múlva meg is halt.  Napokat sírtam és nem volt elég a tragédia még közölte az orvos 5 évig ne is próbálkozzunk, mert olyan állapotban vagyok nőgyógyászilag. Gyanítottuk, hogy orvosi műhiba miatt kellett a kisfiúnknak meghalni, és  én is valószínű orvosi hiba miatt - nem megfelelő ellátásban részesítettek azonnal a szülés után - vagyok kénytelen az 5 év kényszer szünetre. Először azt akartuk  bíróságra megyünk és harcolunk, de aztán arra gondoltunk saját magunknak ártunk vele. Senkinek nem kívánom azt az 5 évet amit átéltem és a 6. évben sikerült!

 

   Az aranyos kislányunk Sárika hét hónapra született. De azt mondták egészséges. Miután haza vihettük életem egyik legboldogabb fél éve következett. Szépen gyarapodott, nőtt a férjemmel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Minden viharfelhő elmúlt az életünkről. Sárika éppen hat hónapos lett, mikor egy este komoly lázat vettem észre nála és furcsa hangokat hallottam tőle.Rohantunk az ügyeletre. Az orvos azt mondta nincs komoly baj, a lázát kell levinni és helyre jön. Egész éjjel vele voltunk fogtuk a kis kezét, de a láza nem ment le. Reggel mikor a kórházban az ideggyógyász meglátta, kikapta a kezünkből és elrohant vele. Utána már csak ablaküvegen keresztül láthattuk még egy napot élt...........Leírhatatlan a fájdalom és a tehetetlen düh amit éreztünk...........

14075209_608005822741331_672694550_o.jpg

 

Két év eltelt csak éltünk egymás mellett mint a bábuk, gépiesen.       És.... egyszer ......megint terhességet mutatott a teszt. Féltem és sírtam. Nem merem vállalni, több szenvedést már nem bírok elviselni.....Végül is férjemmel együtt úgy döntöttük megpróbáljuk. Közölték csak császárral születhet meg. Már minden, mindegy volt. Kitűnően éreztem magam végig a 9 hónap alatt, egyszer sem volt rosszullét minden leletem kiváló volt. Az orvos nagyon biztatott. Kezdtem elhinni, hátha lesz még örömöm is, örülhetünk!  Sikerült, császárral ugyan, de megszületett Andrea, teljesen egészséges és ma már 14 éves nagy lány. 

plant-944320_960_720.jpg

 

Vissza tért belénk lassan az élet, tudunk hinni! ........... Mindketten tanárok vagyunk, de a mások gyermekeivel mindig is felhőtlen volt a kapcsolatunk. Szerettük őket, csak azt a belső fájdalmat nem tudom leírni mit érez az ember, pont az én gyermekemmel nem tudok játszani, miért? Miért pont velem, velünk történt ez meg?

 

Miért büntet az Isten így minket? Hittem, hogy Isten létezik, de nem tudtam hová tegyem miért adott nekünk ennyi szenvedést?

 

    Mikor Andreám betöltötte a 14.életévét a következőket csináltam. Leírtam egy levélben Istennek a kérdéseimet, amik a mai napig bántottak és nem tudtam a titkot megfejteni, miért történtek mindezek? Majd halálom után ha találkozunk kérek szépen Tőle választ rá! Egyenlőre titok, így könyveltem el magamban.

 

Sikerült elmennem Jeruzsálembe és a régi templom megmaradt falai közé betettem a levelemet Istennek. Ezzel az ügyet a lelkemben lezártam, megpróbálok felszabadultan, boldogan, félelem nélkül élni. Majd halálom után tudom meg azt a titkot ami annyi fájdalmat okozott, miért?...........  Olvastam , hogy az "Istent szeretőknek minden a javukra válik". Elhiszem.... talán ezért  fakad belőlem az a derű, jókedv amit mindig mondanak a kolléganők, barátok milyen jó neked, hogy mindig jókedvűnek látlak!...............................

a_siratofalnal1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletreceptek.blog.hu/api/trackback/id/tr608427608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása